.png)
A Szlovák Kerékpáros Körversenyt Szlovákiában minden évben megrendezik. Pár éve már a 2.1 UCI kategóriába van sorolva, ami azt jelenti, hogy a legnagyobb kerékpáros bajnokok is részt vesznek rajta, akiket év közben csak a tévében van lehetőségünk látni. Amikor megtudtam, hogy a Szlovák Kerékpáros Körverseny csak pár kilométerre a lakóhelyemtől indul, tudtam, hogy ezt nem szalaszthatom el. Ebben a cikkben írom le, hogy a fiútestvéremmel együtt hogyan éltük át ezt az izgalommal és kerékpározás iránti lelkesedéssel teli napot. (a versenyek 2019.szept.18-tól szept.21-ig tartottak)
A csapatok bemutatása
A következő nap reggel indult a verseny első szakasza. A start előestéjén Bardejov csodálatos középkori főterén folyt a csapatok bemutatása, ami az első szakaszhoz alapozta meg a hangulatot. A térre akkor érkeztünk, amikor már kezdett megtelni emberekkel. A kerékpárosokra való várakozást egy kísérő folklórműsor tette kellemesebbé. Időközben előre mentünk a korláthoz, hogy minél jobban ráláthassunk a pódiumra, ahová a kerékpárosok fokozatosan érkeztek. A legjobban Emanuel Buchmant vártuk, aki abban az évben a Tour de France-on a hihetetlen negyedik helyezést érte el. További nevek is említést érdemelnek, akik a versenyek ún. legnagyobb sztárjai közé tartoznak. Az elsőként bemutatott versenyzők között éppen a legnagyobbak tűntek fel. Élőben látni Emanuel Buchmant, Alexander Kristoffot vagy Elia Vivianit az est egyik legnagyobb élménye volt. A világ legnagyobb sprintereitől pár méterre lenni, akik rendszeresen harcolnak Peter Sagannal a győzelemért, egy olyan dolog volt, ami egyetlen kerékpárverseny-rajongót sem hagyott volna hidegen.
A verseny napja
Az első nap annyiban volt különleges, hogy aznap kezdődött az a szakasz is, amely reggel kezdődött, délután pedig az egyéni időfutam. A start helyére még a kezdete előtt akartunk odaérni, mert az volt a tervünk, hogy megkeressük a legnagyobb csapatok autóbuszait és ott megvárjuk a kerékpárosok érkezését. Szerencsések voltunk, mert az összes World Tour autóbusz csak pár méterre parkolt egymástól.
Izgalommal telve vártuk az első kerékpárosokat, mialatt a csapatok technikusai előkészítették a bicikliket. Természetesen az első autóbusz, amelynél megálltunk, nem volt más, mint a Bora-Hansgrohe csapaté. Egészen meglepődtem, hogy hány szlovák (kivéve a kerékpárosokat :D) tartozik a csapatba. A technikus, aki a bicikliket készítette elő szintén szlovák volt. Kerékpáros sapkákat osztott szét, és legnagyobb örömére egy a fiútestvéremnek is jutott.
A kerékpárosok az autóbuszokban voltak és bármelyik pillanatban kijöhettek. Az elsők között Emanuel Buchman jött ki, akihez azonnal odaszaladtunk és az izgalomtól tört angolsággal megkértem, hogy készíthessünk egy közös fotót vele. Egy közös fotót a magaménak tudni a világ egyik legjobb hegyimenőjével, nos, evvel bárki nem dicsekedhet.
A Bora-Hansgrohe csapatának rajtlistája bőséges volt. Petr Sagan testvére, Juraj és Erik Baška szintén indultak. Tőlük legalább aláírást sikerült szereznünk, ugyanis a legtöbb rajongó őket lepte meg. A kerékpárosok elkezdtek bemelegíteni, és így mi is lassan elindultunk a rajthoz, amely pár percen belül el is kezdődött. A startmező hamarosan élénk színű mezekkel kezdett megtelni. Mivel minden csapatnak más a szponzora és más színű a meze, a bolyra tekintve a hatalmas színkavalkádnak legjobban a gyerekek örültek, akiknek saját mini versenyük volt a profik rajtja előtt. A lehető legtöbb színes mez a biztonság és a láthatóság szempontjából is jól jön. Erről bővebben majd legközelebb.
Eldördült a pisztolylövés és a boly a 138 km-es pályán elindult. A versenyzőknek többször is át kellett hajtaniuk a Városház téren. Amíg a kerékpárosokra vártunk, kávéztunk a testvéremmel és élveztük a professzionális kerékpárosverseny hangulatát.
Közeledett a célvonal utolsó és végső átlépése. A tér hangulata a tetőfokára hágott, és a legjobb kerékpárosok sprintjét a munkából hazainduló járókelők is megnézhették. A testvéremmel találtunk egy helyet néhány méterre a célvonal mögötti a korlátoknál, ami lehetővé tette számunkra, hogy megnézzük az egész sprintet. A rendőrautók és a kísérő motorkerékpárok mögött a győzelemért küzdő kerékpárosok teljes sebességgel bukkantak elő a kanyarok mögül. Elia Viviani Alexander Kristoffal küzdött meg, aki gyorsabb volt és nyert. Néma csodálkozással figyeltem azt az erőt és sebességet, amelyet csak az igazi profik tudnak kifejteni.
Időfutam
A győztes kiértékelése és a mezek kiosztása után az időfutam következett, amely azt hivatott bemutatni, hogy a résztvevő kerékpárosok közül ki bizonyul gyorsabbnak a kronométerrel vívott harcban. A főtérről lementünk az autóbuszokhoz, hogy belekóstoljunk az időfutam különlegességeibe. Nagyszerű volt, hogy csak úgy járkálhattunk közöttük és még meg is érinthettünk néhányat (a kerékpárok darabja 10 ezer euró körül mozog). Némelyik kerékpár nyergére dörzspapír volt ragasztva, hogy a fenék versenyzés közben ne csúszkálhasson.
Az időfutam annyiban specifikus, hogy minden versenyző egyénileg küzd és a kerékpárosok egymás után indulnak egyperces időközönként. Az időfutamon a rajtnál nem volt olyan érdekes, ezért találtunk egy helyet egy meredek kavicsos domb alatt, ahonnan a kerékpárosok közvetlenül a térről ereszkedtek le. A sebesség, amellyel elhaladtak mellettünk, olyan gyors volt, hogy a kamerák lencséinek gondot okozott az elsuhanó kerékpárosokat felvenni. Inkább a mobiltelefon kamerájával vettem fel őket, de egy-két fényképet nekem is sikerült elkészíteni. A fejünk felett volt egy kar, amelyet az RTVS operatőre irányított. Egy ilyen fantasztikus nap végét azzal koronáztuk meg, hogy még a televízióban is felfedezhettük magunkat.
A világszínvonalú kerékpáros versenyeken való részvétel, ahol profik versenyeznek, mindenképpen felejthetetlen élmény lesz annak, aki szereti a kerékpározást. A verseny hangulatát közvetlenül a helyszínen érezni olyan dolog, amit a televízió soha nem tud visszaadni. Ha lehetősége van részt venni egy hasonló eseményen, semmiképpen se hagyja ki. Nem fogja megbánni.
